Tudósítónk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal észak-pesti központjába látogatott, persze nem önszántából, hanem egy lemaradt aláírás pótlása céljából az szja-bevallásán. Az igaz történetben többek között szenvedés, bunkózás, keménygyerekek, skinhead is szerepel. Lássuk hát, egyes szám első személyben.

Első hibám az volt, hogy nagyjából 8:50-re értem oda háromnegyed 8 helyett. Így a szuperhatékony emberek, akik már reggel 6 kor bontják a hivatal előtti sátrukat, megelőzhetetlenek. Sebaj.

Beértem, sorszám 9025. "Fasza" - gondoltam, most lehet kb. a 11-esnél... hamar megleszek.

Leültem mosolyogva, kellemesen meditáltam, amikor észrevettem, hogy a kilences kezdőszámmal ellátott ügyfeleket csupán egy ablaknál fogadják. Ekkor valamit éreztem belül mélyen. Közel 30 ablak, aminek a fele nyitva sem volt, és csak egy, ahova érvényes jegyem van.

Első utam a legközelebbi ügyfélfogadóhoz vezetett, kérdezem "miért csak az az egy, stb..." Válasz: "...hát igen, megelőzték magát...." - nem mintha bármilyen kérdésemre válasz lett volna, b*szodj meg.

A düh jobb, mint a kávé, azonnal felébresztett, bár csak addig tartott amíg meg nem untam. Nem voltam egyedül, egész kis káoszszimfónia szólt a kurvaanyád, bazdmeg és istenem sóhajtásokból. A kedvencem egy bőrfejű (legyen kopasz) gyerek volt, aki két szemben lévő ablak között rohangált vörös fejjel. Két percig lekötötte a figyelmem.

Dolgozni már nem érek be úgy, ahogy terveztem, ezért lecsaptam magam a legközelebbi helyre, elővettem a NAV-tól kapott értesítőmet, és a hátuljára rajzolni kezdtem. Rajzolgatás közben mellém ült egy majomfejű lány, akinek az értelmi színvonala is a tekintetét tükrözte, valamint egy néni. Jól egymásra találtak, mert öt percenként felváltva nyögték, hogy "ez nem lehet igaz", a másik helyeselt. Ja, nem írtam: 9-el kezdődött a sorszámuk. Mi a manó.

Ekkor már éhes voltam, ezért bármit próbáltam rajzolni, gomba lett belőle. Elképzeltem, hogy a falakon lévő sárga-kék pöttyös gombákból az unatkozó "9-esek" levest főznek, és a kunyeráló NAV-os személyzetet kormos végű piszkával szurkálják, hogy ne lopjanak porciót.

Ám ekkor mind a művészi munkám, mind fennkölt éberálmom megzavarta Will Farrel és Danny Devito törvénytelen gyermeke, aki volt olyan istentelenül paraszt, hogy tőlem, a rajzolótól kérte el a tollat, és nem a mellettem ülő papagáj szindrómában szenvedő kreténektől, akik előtt szintén ott hevert a toll az asztalon. Olyannyira megdöbbentem ezen a kőfejű tetvedéken, aki egy kurva hivatalba természetesen toll nélkül megy, mert véletlenül sem kell mindent aláírni, hogy odaadtam neki: "tessék". "Köszönöm" - válaszolta, "Itt leszek." Erre a kutyanyifogásra kénytelen voltam egy "leszarom"-at odaböfögni.

Vége. Ekkor már két órája ültem akurvaészakpestinemzetiadóvámhivatalban toll nélkül, éhesen, mert vagyok olyan hülye, hogy nem vettem a büfében "perecet". Valószínűleg a nem létező gombapörkölt miatt már mást úgysem kívántam volna.

9020. -BING-

Eddig fel sem tűnt hogy a sorszámjelző olyan hangot ad ki, amivel állatot és embert egyaránt kínozni lehet. Izzadtam, tudtam, hogy már csak 5 szerencsétlen, lélekvesztett nyomorult van előttem.

Szemüveg Péter és Kivagyokakadvaordibálok Mária

Szemüveg Péter a 9021-es volt. Kiva... Mária a 9023. Péter egy baszott szerencsétlen gyökér volt, aki ha mindent jól csinált, akkor is beletaposott az élet a csirkeszaros bakancsával. Ő fél óráig dőlt az ügyntéző elé a pultra meresztgetve irodásan nagy seggét, arra késztetve engem, hogy belerúgjak. Ezt azért nem tettem meg, mert fel sem tudtam állni. Meg hát nem ildomos. Pedig éreztem, hogy ma én leszek neki a balsors.

Mária más eset. Semmi gáz nem volt a bevallásával, valami aprócseprő ügy. Nembaj. A pánikroham Máriának olyan természetes volt, mint másnak a reggeli kaki. Idegesen rángott, miközben változó hanglejtéssel könyörgött puszta létezéséért. Megváltás lett volna számára, ha belefojtom az addigra egyre komolyabb mennyiségben csordogáló izzadtságomba.

Száz szónak is egy a vége: két és fél óra után én jöttem. Odavittem a bevallásom saját példányát, de nem kellett. A nő, aki egyedül vitte hátán az elátkozott "9-esek" bandáját, elborzadt, amikor az értesítő hátulján meglátta a rajzokat. Odaadta az előzőleg alá nem írt bevallásom. Dobtam rá egy szignót. Bye. Két perc volt. Lemértem.

Ezt érezheti Platón a purgatóriumban.

(Az értesítő hátlapja.)